Kolozsvári Grandpierre Emil közös nagy kedvencünk Karesz barátommal. A hatvanas évek lengnépszerűbb hazai írója még ma is tud meglepetésekkel szolgálni, hiszen műveiben sokszor örök érvényű igazságokra hívja fel a figyelmet, legfőképpen a férfi-nő kapcsolat rejtelmeit boncolgatva. Egyik kedvencemben, az Árnyak az alagútban c. regényében írja, hogy a rend fogalmát illetően férfi és nő soha nem fog közös nevezőre jutni, hiszen a férfinek az a rend, ha minden a keze ügyében van, míg a nőnek az, ha nincs semmi elöl. Itt aztán leírja, hogy felesége hogyan pakolta el egy nap tízszer a kerti szerszámokat, amikkel éppen a férj dolgozott, csak mert éppen abban a pillanatban nem használta valamelyiket. Hasonló eset minden pár esetében biztosan előfordult már.
Péntek este Karesz egy Kolozsvári G.E. könyet hozott olvasásra: Párbeszéd a sorssal. Még csak az elején tartok, de már érződik a hatvanas évek hamisítatlan hangulata - legalábbis ahogy én e könyvek alapján elképzelem - presszók, kerthelyiségek, elvtársak, Zsófik, Terik és Arankák, két pár debrecenik, korsó sörök, kerületi tanácsok, 1-0-ra végződő rendőr-tűzoltó focimeccsek.
Karesz nem egyedül érkezett, Ákos és Geraldine szintén a vonatról szállt le. Jó ideje nem volt együtt a csapat, így volt mit megbeszélnünk. Karesz továbbra is Genfből irányítja a pénzügyi világot, Ákos a legtitkosabb közép-európai projektek főtanácsadója, míg Geraldine, akit Ákos Peruból "szöktetett meg" a legregényesebb körülmények között, nemrég talált állást, ahol egész nap spanyolul beszélhet.
Az este során egyébként spanyolul, angolul, németül és magyarul folyt a szó, illetve némiképp Vitéz sajátos dialektusa is teret kapott: például "fafa", ami tudvalevőleg innivalót jelent. Pibi, aki éppen Veresegyház nyelvi hagyományaiból írja szakdolgozatát, ezen az estén bővíthette ismereteit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése