Születni januárban kell?
Malcolm Gladwell: Kivételesek című könyvét olvasva elsőként azt tudhatjuk meg, mi a sportkarrierhez vezető út első állomása: az ember lehetőleg az év első negyedévében, de legjobb, ha január 1-én születik. Az ok nyilvánvaló. Az éves bontású korosztályos megmérettetéseken a határnaphoz legközelebb született versenyzők, játékosok a biológiai fejlődés természetes folyamatossága okán helyzeti előnnyel indulnak az év későbbi részében születettekhez képest.
Ugyan, ez a kor előrehaladtával eltűnik! – legyinthetnénk a dologra, ám a szerző bebizonyítja, hogy nem ilyen egyszerű a dolog. A 9-10 évesek válogató versenyein még szembeötlő a különbség, márpedig az itt kiemelkedő játékosokat válogatják be a legjobb csapatokba, ahol kiemelten foglalkoznak velük a továbbiakban. Így a különbség nemhogy csökken, de tovább nő az eleve kedvezőbb helyzetben lévők javára.
A könyvben ez nem szerepel, de a lóversenyzésben ez úgy oldják meg, hogy a csikók születését lehetőleg január-februárra időzítik, mert egy november-decemberi lónak sok esélye tényleg nem volna a Derbyn. Ám az emberi családtervezéskor nemigen szoktak ilyen szempontokat figyelembe venni. (Jól is néznénk ki a rengeteg vízöntő és hal jegyében születtettek uralma alatt.)
A siker másik oldala
Ezt az alcímet kapta Gladwell jó kis könyve, és azzal vígasztalja az olvasót, hogy a sikeres emberek nem valamiféle kiválasztottak, akikre egy napon rámosolygott a szerencse. Bill Gates, a Beatles vagy éppen Joe Flom amerikai sztárügyvéd sztorija megmutatja, hogy elvileg bárkiből lehet klasszis a maga területén, ha megragadja az adódó lehetőséget és beleteszi azt a bizonyos 10000 munkaórát (a szerző ennyit számolt) képességei legmagasabb szintű kifejlesztésére.
Sőt, nem is kell feltétlenül WASP-nak (White Anglo Saxson Protestant = fehét angolszász protestáns férfi) lenni egy jó karrierhez, de azért nem árt a jó származás, szülői háttér - és ez a versenylovaknál sincs másképpen, teszem hozzá önkényesen.
Nem kell zseninek lenni
Újabb jó hír, hogy egyáltalán nem szükséges zseninek születni, legalábbis a szónak abban az értelmében amit az IQ tesztek mutatnak. Legyen akár konvergens, vagy divergens teszteken alapuló a felmérés bőven elég egy átlagos, vagy annál egy kicsivel jobb eredmény, mert a túl okosakkal mindig van valami baj. Általában az emberi kapcsolatteremtés terén, és az érdekérvényesítésben nem mutatnak nagy formát.
Vajon hány dologra lehet felhasználni a következő tárgyakat: tégla, takaró.
Tárgyanként 10-15 megoldás már kimagasló eredmény, de aki csak 4-5-öt mond az se keseredjen el, attól még bőven lehet milliomos.
Siker helyett katasztrófa
„A tipikus személyszállító repülőgépek hozzávetőlegesen olyan megbízható masinák, mint egy kenyérpirító.” – olvassuk az egyik fejezetben, ami hosszú oldalakat szentel a légi katasztrófák elemzésének. Egy tipikus szerencsétlenégben 7 egymást követő emberi hiba játszik szerepet, akár egy repülőgép katasztrófáról, akár atomerűmű meghibásodásról van szó. A hibák kiváltó oka pedig a legtöbb esetben a kommunikáció elégtelensége.
Nem túl szívderítő olvasmány az 1990-ben lezuhant kolumbiai Avianca gép lezuhanásának történetét részletesen végigkísérni, de legalább megtudjuk, milyen fontos a transzmitter orientáció a mindennapi beszédben, de leginkább a kiélezett helyzetekben, ahol nincs idő kitalálni a másik gondolatait, vagy rejtjelezett üzeneteit.
A félreértések, elhallgatott információk végzetesek lehetnek. S ez nem vicc.
