2006. december 30., szombat

A lóversenyzés helyzetének rendezése

December közepén az MTI tette közzé, és számos hírforrás vette át a hazai lóversenycégek eladásáról szóló kormányhatározat tartalmát. A döntés tehát világos: 2007. február 28-ig a pénzügyminiszter kiírja a pályázatot a Nemzeti Lóvereny Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. együttes értékesítésére, valamint a lóversenyfogadás és a bukmékeri rendszerű fogadásszervezés 20 évre történő koncesszióba adására.
Amikor ezt olvastam, több kérdés is felvetődött bennem, ezért most a Magyar Közlönyben megjelent 1115/2006. Korm. határozatot tanulmányozva próbálom pontosan értelmezni a helyzetet.
Elsőként a bukmékeri fogadás szúrt szemet, hiszen a második világháború óta kizárólag totalizatőr rendszer működik Magyarországon. Az 1. számú melléklet 1. pontja így szól: "A koncessziós pályázat lóversenyfogadás és bukmékeri rendszerű fogadásszervezői tevékenység folytatására vonatkozó koncessziós szerződés megkötésére irányul."
Ez most vajon mit jelent? A pályázat nyertese a lóversenyfogadás mellett bukmékeri fogadásokat is szervezhet más sportágakra is? Vagy a lóversenyfogadást szervezheti totó és buki rendszerben is, de más sportágra nem szervezhet fogadást? Ha tovább megyünk világosabb lesz a kép.
Az 1. sz. melléklet 4. pontja így fogalmaz: "A koncessziós pályázat nyertese a lóversenyfogadást a koncesszió teljes időtartamára, a bukmékeri rendszerű fogadásszervezést - a jelenleg alanyi jogon bukmékeri rendszerű fogadást szervező állami játékszervező mellett - a tevékenység kezdésétől számított 5 évig kizárólagosan gyakorolhatja."
Ezek szerint tehát a jövőben a Tippmix mellett egy új fogadóirodánál is lehet majd foci, tenisz, kosár, stb. mérkőzésekre fogadni, plusz akár lóversenyre is, ha a koncesszor úgy gondolja. Márpedig valószínű, hogy úgy fogja gondolni, hiszen a legnagyobb fogadóirodáknál ez így működik. (Tehát a különböző sportesemények mellett hazai és/vagy külföldi lóversenyfutamokra ad majd oddsokat.)

A másik kérdés, amire a legtöbben kíváncsiak: mi biztosítja, hogy továbbra is lesznek galopp és ügető versenyek hazánkban? Erre a rendelet 2. sz. mellékletének 3-4. pontja ad választ:
"3. A pályázat nyertesének kötelezettséget kell vállalnia arra. hogy a pályázati kiírásban meghatározott számú versenynapon, meghatározott számú futamot (külön galoppra és külön ügetőre) rendez.
4. A pályázat nyertesének kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a minimálisan meghatározott versenynapok megtartásához szükséges feltételeket (versenypálya, tréningpálya, istállók és kiszolgáló létesítmények, versenydíjak, tenyésztési prémium) biztosítja."
A fő kérdés tehát, hogy mennyi lesz a minimálisan meghatározott versenynapok száma?

2006. december 29., péntek

Amerikai összefoglaló 2006

A bloodhorse.com rövid összefoglalót közöl a 2006-os lóversenyszezonról.
http://opinions.bloodhorse.com/viewstory.asp?id=36867
Patricia Ranft szerint Danzig halála miatt az év rossz hangulatban kezdődött. Az újságírónő megemlíti, hogy a menő fedezőmén sörényéből néhány éve kapott néhány szálat, s talán majd egyszer egy ékszert készíttet belőle.
A tél nagy szenzációja egy The Green Monkey nevezetű kétéves mén csikó volt, akit 16 millió dollárért vásároltak meg egy árverésen. Patricia hozzáteszi, hogy ez a név a repülő majmokat juttatja eszébe az Óz-ból, s reméli, hogy ez a telivér is majd repülni fog a pályán. (Eddig ezt nem bizonyította.) Sinister Minister 12 és 3/4 hosszas győzelme jelenti a folytatást az év kiemelkedő történései sorában. A hároméves mén a Blue Grass Stakes mezőnyét terítette le ily megalázó módon. A Kentucky Derbyben azonban elmaradt a folytatás.
Az év hőse címet érdemelte ki viszont Barbaro, a Derby győztese. Nem csak Patricia, de az egész USA szívébe zárta, ezt a hároméves mént, aki veretlen maradt a Derbyben, majd súlyos lábsérülést szenvedett a Preakness Stakesben. Az amerikai sporthírekben hetekig volt vezető téma Barbaro állapota, s egy egész ország szorított felépüléséért. (A rajongók virágcsokrokat, képeslapokat, sőt répa és alma szállítmányokat küldtek az állatorvosi klinikára!)
Később már egy másik hároméves, Bernardini lett a lovis közbeszéd tárgya. A kimagasló képességű telivér 5 hoszal nyerte a Preaknesst, 6-tal a Travers Stakest, majd 7-tel a Jockey Club Gold Cup-ot. Ezután következett a Breeders Cup, amit ugye ezek után 8 hosszal kellett volna abszolválnia. Bernardini élre is állt a befutó egyenesben, ám egy Argentínából érkezett vendég, a jóval kisebb esélyt képviselő Invasor lefiniselte.
Patrícia azzal zárja cikkét, hogy 2006-ban az öröm, a bánat, a remény és a szeretet érzései játszották a főszerepet a galoppon.
Ennél jobban nem is foglalhatta volna össze a lóverseny esszenciáját.

2006. december 28., csütörtök

Szilveszteri lóverseny

Azért nem Ügetőszilvesztert írtam, mert először a hazai lóverseny történetében, galopp futamok is lesznek az év utolsó nagy buliján. A hendikepper bizottságban ma két futam teherközlését adtuk ki. Érdekesség, hogy a II. osztályú hendikepbe a Magyar Kancadíj győztesét, Queen's Night-ot is nevezték, bár 70 kilóval nem valószínű az indulása. A csütörtöki indulóadáson majd kierül.
14:00 órakor kezdődik a program a két galopp futammal, majd jöhetnek az ügetők. Bubik István emlékére színészek, sportolók ülnek majd sulkyba. Felvezetik az "év galopp lovát" Star Furyt és megtartják a champiomok köszöntését mindkét szakágban.
A közönséget nyilvánvalóan a forraltbor és pezsgőkínálat jobban fogja érdekelni, ezért bízunk benne, hogy elegendő elárusítóhely áll majd rendelkezésre. Szerintem érdemes kilátogatni akár csak 1-2 órára is, hiszen igazi fieszta hangulat várható, és ki tudja mikor jön be valakinek a hármasbefutó.
Nem felejtsétek megjátszani a 2-9-11-et (körbe) Gyuszi bácsi emlékére. Ha nem nyer, sebaj. Sose halunk meg!

2006. december 23., szombat

Téli galopp

Emberemlékezet óta nem volt példa rá, hogy december 23-án galopp futamokat rendezzenek. A mai ügetőversenyek előtt ugyanis két versenyben is telivérek állnak majd starthoz. Tehát nekem is ott a helyem a Versenyintézőségben. Apor és Feri papa is jön velem a Kincsem Parkba, addig az asszonyok kibontakozhatnak a konyhában. Vitéz majd az előkóstoló szerepét gyakorolhatja, úgyis mindenevő.
Egy előnye már biztosan lesz a mai különleges versenynapnak, mert itthon láthatjuk lovagolni a jelenleg külföldön legsikeresebb magyar zsokét, Kerekes Károlyt. A német zsoké ranglista 22. helyén záró Karcsi 162 lovaglásból 21-szer győzött és 137.900 Euro nyereményt szerzett a lovak tulajdonosainak. Németországon kívül 38 versenyből 7 győzelem a mérlege és 282.300 Euro össznyeremény. A fiatal versenylovas legemlékezetesebb hazai szereplése egy Rodolfo nevű lóhoz köthető. Karcsi a Magyar Derbyre látogatott haza, de csak nézőként. Legalábbis így tervezte. A Derbyben induló Rodolfo lovasa azonban nem érkezett meg, így Kerekest kérték meg, hogy szálljon nyeregbe. Elvállalta, felült és nyert. Vagyis jött, látott, győzött.
Ma két hendikepben Romeo és Méz lesz a partnere. Nem számítanak túl esélyesnek, de Rodolfo sem volt az.

2006. december 21., csütörtök

Ki tud valamit Steve-ről?

Az autó nem indult reggel, most bütykölik a szervízben az önindítóját, nem találom a telefonomat, lemaradok megint a német óráról és még a karácsonyfát sem vettük meg.
Lehet, hogy túlzásba vittem tegnap a testedzést a Lukács fürdőben, de ma nem igazán érzem magam csúcsformában. Pedig pont a regenerálódás, a felfrissülés miatt kerestem fel a hazai gyógyfürdőzés egyik fellegvárát. Lehet hogy a gőz ártott meg, mert még mindig úgy érzem, itt van a fejemben. Mit lehet ilyenkor tenni? Itt már csak a blogírás segíthet.
Ja, azzal kezdtem, ki tud valamit a ködös Albionba veszett kollegámról, Pécsi Istvánról? Hangja rettenetesen hiányzik a Kincsem Park hangszóróiból. Állítólag több turfrajongó (főleg fiatal lányok) küldöttséget kívánnak meneszteni Angliába, hogy rábeszéljék Pistit, hagyjon fel a National Hunt (ugró) lovak istápolásával és azonnal foglalja el az őt megillető helyét a szpíker-állásban. Ennek a nyomásnak, nem tudni lesz-e látható, hallható eredménye, viszont ezúton emlékeztetném Istvánt, hogy a hazai turf társadalom igen is igényt tart a megfelelő tájékoztatásra. Eme blog is István angliai utazása kapcsán indult útjára, lásd korábban.
Mindössze annyit tudunk, hogy Steve tréninglovasként keresi kenyerét az egyik híres idomár versenyistállójában, korán kell kelnie, későn fekhet csak le, viszont déltől délután négyig szabadon üldögélhet a falu kocsmájában, ahol természetesen élő lóversenyközvetítés ad megfelelő hátteret a békés sörözgetésnek. Továbbá biztos forrásból értesültem, hogy István nemrég az angol királynő egyik lovát tréningezte!
Kérdés, erről II. Erzsébet vajon tud-e?

2006. december 19., kedd

Egy címlapfotó története


Kállai Pál, a 73 éves aktív zsoké szeptember végén megkért, készítenék-e róla egy fotót a Kincsem- szobor előtt, ahogy a motorján ül. Természetesen örömmel vállaltam a felkérést, hiszen nem minden nap fotózhat az ember egy élő legendát. A Magyar St. Leger napján, október 8-án az első futam előtt Pali bácsi rosszul lett, és eszméletlenül szállították kórházba. Október 13-án péntek hajnalban elhunyt. Ezekben a napokban fejezte be Zsokékrul c. riportkönyvét a hazai lóversenysport neves népszerűsítője, Farkasházy Tivadar, aki néhány fotót kért tőlem Kállairól, még halála előtt. Akkor még nem sejtettük, hogy ez a fotó lesz élete utolsó beállított felvétele. A sors ugy rendezte, hogy ebből címlapfotó legyen.
A könyv egyébként nem csak lóversenyeseknek szól. Betekintést enged ebbe a Magyarországon méltatlanul elfeledett, perifériára szorított szórakozási formába, mely nyugaton a mai napig millióknak jelent szórakozást, (és mellesleg megélhetést), s talán egyszer még itthon is új életre kel.

Ki van az álarc mögött?

A minap kezembe került Mikszáth Kálmán: Az én jeles mondatom című aforizma gyűjteménye, melyben ezt olvastam: "az író a halhatatlanságnak dolgozik, a hírlapíró a holnapi napnak, de a holnapi nap bizonyos, a halhatatlanság bizonytalan". Rögtön eszembe jutott egyik legjobb barátom, kinek rádiós és hírlapírói munkásságát volt szerencsém a kezdetektől figyelni, hiszen együtt jártunk a Magyar Rádió szerkesztő-riporteri tanfolyamára egy éven át. Rezeda Kázmér kulturális rádióműsora tényleg élvezetes volt, még akkor is, ha főcímzenének az "I'm a barbie girl, in a barbie world" kezdetű aktuális slágert választotta. Emlékszem Kázmér mennyit dolgozott a "kolbászos" cikkén, ami az ÉS-ben jelent meg, és a Miskolc környéki szénégetők életéről is írt valamit. Mindig mondtam neki, hogy könyvet kellene írnia. Valami testhezálló Mikszáth-Krúdy stílusú műre gondoltam, de ami megszületett az valami egészen más.

Tényfeltáró riportjai is többször nagy port vertek fel. Pl.: "Nagyon figyelemre méltó írás jelent meg az ÉS-ben Rezeda Kázmér tollából a hévízi állapotokról. Alapos munkát végzett, jól megkapargatta a rothadó-pudvás felszínt, talán még szálka is ment a körme alá... "

Legutóbb a Zsokékrul c. könyv bemutatóján találkoztunk, ahol remekül szórakoztunk Sándor Csikar és ifj. Klimscha Albert parádésan előadott anekdotáin. Szerencsére utána mindketten ráértünk és Veresen folytattuk a beszélgetést a régi lóversenyes történetekről.

2006. december 18., hétfő

Mit csinál egy hendikepper?

Egyik középiskolai osztálytársam, jelesül Bakó György megfogalmazása szerint a hendikepper a világ legjobb foglalkozása, mert egész héten nem csinál semmit és vasárnap kimegy a lovira szórakozni. Nos, ez nem teljesen fedi a valóságot, bár lóverseny tényleg egy szórakoztató dolog. A hendikepper, magyarul esélykiegyenlítő számszerűsíti a galopp lovak pályán mutatott formáit, és ezek alapján a hendikepbe nevezett lovaknak megállapítja a versenyben vitt terhét. Ez 49 kg-tól egészen 70 valahányig terjedhet. Ebbe a teherbe a zsoké saját súlyán kívül beleszámít a nyereg és a ha ez nem elegendő, akkor kis ólomsúlyokat csúsztatnak a nyereg alatt lévő rekeszekbe. A futamok előtt és után ezért a lovasoknak kötelező a kimázsálás, vagyis mérlegelés. Vannnak még hendikep osztályok is, hiszen a leggyengébb lovak a legerősebbekkel csak úgy futhatnának együtt, ha a rosszabbak 49-et a jobbak meg 100 fölötti súlyt ciplenének, de ez nem tenne túl jót a telivérek amúgy is érzékeny lábszerkezetének.
Sokan felcsillanó szemmel tudakolják, hogy akkor ugye te meg tudod mondani, melyik ló nyeri a versenyt!? A válasz természetesen: nem. Hiszen feladatom pont az esélyek kiegyenlítése, pontosan az, hogy minél nehezebb legyen kitalálni a befutási sorrendet. Tippet persze tudok adni, hiszen a nyeregben vitt terhen kívül még rengeteg dolog befolyásolja egy verseny alakulását: a verseny távja, gyepen vagy homokon futnak, ki a zsoké, kik az ellenfelek stb.
De több titkot most már tényleg nem árulhatok el...

2006. december 1., péntek

Jockeydancer


Nagy öröm számomra, hogy két öcsémről is szót ejthetek, hiszen profik a maguk területén, s ha akarom lóversenyes kapcsolódást is találok náluk.
A kisebbik, Kristóf (21) zsoké lett, annak ellenére, hogy súlya nem alkalmas a Derbyben való lovaglásra. Ütemérzéke és veleszületett irányító képessége, melyet emlékezetes futballista pályafutása során is rengetegszer kamatoztatott, kiváló alapot nyújtanak számára, hogy lemezlovasként a világ legnagyobb dancehall-jaiban is az extázisba kergesse a publikumot. Igaz egyelőre még "csak" Nyíregyházán hergeli a közízlést, de érdemes belenézni-hallgatni saját honlapjába (link jobbra) és nem vitás, hogy a klasszisok között a helye.
Nagyobbik testvérem, Milán (30) élete a tánc körül forog, a csajok meg ő körülötte. Régebben sokat megfordult különféle kártyabarlangokban, de itt nem valami füstös gengszter klubokra kell gondolni. S hogy esetében mi lehet a lóversenyes kötődés? Nos, erről legközelebb.
De nem vitás: két öcsém együtt egy jockeydancer!