2007. október 8., hétfő

Megvan a Hármas Korona!

A Hármas Korona (Triple Crown) az angol versenyrendszerből átvett hagyomány, miszerint egy hároméves telivér akkor igazolja, hogy magasan évjárata felett áll tudásban, ha az év során a három kölünböző távon lefutott, legkomolyabb versenyt megnyeri. Ez a 2000 Guineas Stakes (nálunk Nemzeti Díj), a Derby és a St. Leger futama. A dolog nehézsége nem csupán abból adódik, hogy 1600, 2400 és 2800 méteren egyaránt kimagaslóan kell teljesíteni, de május-tól októberig folyamatosan topon kell lenni, ami kevés lónak szokott sikerülni. Akinek igen, arra mondják, hogy igazán kemény telivér.
No, SALDENZAR-ra a szezon eleje óta sok mindenfélét mondtak: a Nemzeti Díj győzelem után, hogy áááá, nem lesz távbíró. Ezután a Derbyben sem talált legyőzőre. Utána jött az, hogy ez a szegény állat olyan sovány, a szezont már biztosan nem bírja ki. Nos, tegnap láthattuk, elég jól kibírta, gyakorlatilag ellenfél nélkül maradt a szezon végére.
Hallottam persze fanyalgásokat, hogy gyenge az évjárat, nem maradtak lovak a Legerben, stb. A tény azonban vitathatatlan: a magyar galoppsport történetében negyedszer sikerül egy háromévesnek elhódítani a Hármas Koronát. (Legutóbb 1999-ben April Sun volt a király.)
A Szindikátus istálló álma ezzel teljesült. A Cár a csúcsra jutott. Függetlenül további eredményeitől erre a sárga ménre és erre a szép őszi napra még hosszú évekig emlékezni fogunk.