2009. december 13., vasárnap

Alexander Brody

"Az ember amit csinál az fontosabb, mint önmaga." - véli Alexander Brody a vele készült interjúban, ami szombaton a Klub Rádióban volt hallható.

Bródy Sándor író unokája, a háburú utáni ügetőt újraélesztő igazgató Bródy János fia 1933-ban született Budapesten, de a kommunista hatalomátvétel miatt Amerikában csinált karriert. (Azt már csak én jegyzem meg, hogy születése évében épült fel a Kerepesi úti Ügető, amely kibírta a sötét évtizedeket, de a nagy demokráciát azt már nem.)

Az amerikai magyarok honlapja, a Panoráma Világklub így ír, Alexander Brody apjáról:

Bródy János a lósport szerelmese volt, a harmincas években több tucat lova futott, és 1946-48 között az ügetõt igazgatta. Barátja, Dinnyés Lajos miniszterelnök 1946-ban megbízta, hogy – a Gazdasági Fõtanács és a Földmûvelésügyi Minisztérium által kiutalt 100 ezer dollár segítségével – Amerikából pótolja a harcokban szinte teljesen elpusztult magyar lóállományt.
Alexander errõl egy régi történetet mesél: „Az 1947-es Derbyt a mi lovunk, Koppány nyerte. Egy másik versenyen titokban fogadtam, s mindössze hárman találták el a befutót. Az elnök, vagyis apám irodájába kérette a nyerteseket. Amikor meglátott, így szólt: Maga fogad? De hisz ehhez fiatal! – és hat hónapra kitiltott az ügetõrõl.”
(http://www.pano-rama.hu/brody.htm)

A fiatal Alexander Brody először dipomata akart lenni, de barátai lebeszélték róla:
"mindenkiről, aki onnan jön, ahonnan te, azt hiszik, hogy kommunista" - mondták az amerikaiak.

Így lett először kifutófiú a Young and Rubicam-nál, hogy aztán 170 országban legyen irodája. Pályafutása csúcsán a Reklám Világszövetség vezetője is volt.

"Soha nem adtam el semmit felelősség nélkül" - mondja Brody a kíméletlen üzleti vizsonyokat feszegető kérdésre válaszolva.

Példaképe nagybátyja, Hunyady Sándor, akiről a 2005-ben Honvágy című könyvében is megemlékezik. Hunyady, aki szintén élt-halt a lóversenyért több csodás novellában örökítette meg a turfon szerzett élményeit. (Pl.: Fekete délután a turfon, a Derby-vacsora, Szajkó, Az igazi pech, Amerikai lóverseny)

Kedvenc mondatom a Tavaszi nagy hendikep c. írásból való:
"A galopp kicsit sznob dolog, az ügető olyan, mint egy jól menő automata büfé"

Alexander Brody most új könyvvel jelentkezik idehaza: Hét évtized illatai - egy orrvadász emlékezései.

Csodálkoznék, ha nem lenne szó benne a lóversenyzésről.