Ismét elment egy nagy-nagy lóversenybarát, egy ízig-vérig sportman, egy kiváló mesélő: Pécsi Miklós. Vészesen fogyatkozik ennek a sokat szenvedett sportágnak a tábora, de Miklós - hála Istennek - gondoskodott az utánpótlásról. Egész családja a lovak és a versenyzés imádatában élt, így nem csoda, hogy fiát, Istvánt is ide húzta szíve a Kincsem Parkba, a telivérek hazai szentélyébe, ahol már több, mint egy évtizede szpíkerként dolgozik.
Különösen fájdalmas számunkra Miklós távozása, hiszen múlt nyáron még önfeledten ünnepeltük fia esküvőjét, ahol egész éjszaka lóversenyes anekdotákkal szórakoztatta a hallgatóságot. Nekünk, akik csak hírből hallhatjuk a nagy Imperiál csodálatos teljesítményét, soha vissza nem térő alkalom, ha egy igazi szemtanú mesél a régi felejthetetlen futásokról. Most egy újabb szemtanú hagyott itt bennünket, aki az utolsó pillanatig bízott a hazai galopp sorsának jobbra fordulásában, és a lelkesítés mellett futtatóként áldozatot is hozott a turf zöld gyepének oltárán.
Emlékszem, apósom, Jani bátyám mily örömmel várta unokái érkezését, és milyen sokat jelentett neki betegségében, amikor ölbe vehette a pici Aport. Miklósnak sajnos ez nem adatott meg, hiszen István és Vera most készülnek a családi fészek megalapítására.
65 évesen kénytelen volt elutazni oda, ahová mindannyian tartunk, és kedvenc lovainkal együtt örökre megtérünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése