2009. november 10., kedd

Nemzeti Összefogás elstartolt

Apja Satin Stone, anyja National Flirt. Szülei amerikai és ír „állampolgárok”, de ő már Magyarországon látta meg a napvilágot két évvel ezelőtt Bácsalmáson. Évjárattársainál kicsit később került fel Alagra, a telivér tréningközpontba, így számára kimaradtak a nagyobb díjazású csikóversenyek, mert még erősödnie, fejlődnie kellett. Tulajdonosa, Pálfi Gábor jó körülményeket biztosított neki, a legjobbat, amit hazánkban versenylónak adni lehet. A gazda lánya, Nóra és az idomár Szuna Szabolcs türelmes munkával, hónapok alatt jó kondícióba, versenyképes állapotba hozta, és már ki is tűzték első versenyének vasárnapját.
Aztán kicsit minden másképpen alakult. A kis kanca új istállóba került. Új neve pedig ez lett:
NEMZETI ÖSSZEFOGÁS.

Az Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért Egyesület vezetősége régóta fontolgatta, hogy közös finanszírozással (szindikátusi formában) versenylófuttatásba kezd. Jelentkezők már előzetesen is voltak, csak szemrevaló magyar tenyésztésű telivér csikót kellett találni.

Jobbkor nem is jöhetett Pálfi Gábor gáláns ajánlata, miszerint az egyesület meghatározatlan időre bérbe veheti Nemzeti Összefogást és még az ilyenkor szokásos nyeremény százalékot is megtarthatjuk, amit promóciós kiadványok megjelentetésére fordítunk.

Ezzel megalakult az Összefogás Futtatói Klub, melynek 21 tagsági helyei néhány nap leforgása alatt betöltésre kerültek. A klubtagok többsége most először kerül ily módon viszonyba a lóversenyzéssel, hiszen egyedül kevesen tudnák vállalni a versenyló tartás havi 80-90 ezer forintos költségét. A klubtagsági díjként megjelölt havi 4000 Ft azonban megfelelően alacsony ahhoz, hogy akit vonz a versenyistálló illata, közelről szeretné látni a futamok hátterében zajló tréningmunkát, vagy szívesen átélné az élményt, hogy saját lovának szurkol a Kincsem Parkban és ezzel megőriz, ápol egy 180 éves hagyományt, miközben hasonló gondolkodású emberekkel találkozhat, nos, így már könnyebb belevágni a dologba.

Nemzeti Összefogás tehát az elmúlt hétvégén az Összefogás Egyesület istálló színeiben futott, zsokéja, Bakos Gábor az istálló frissen elkészült, nemzeti színekben pompázó dresszét viselte. A Nyeretlen Kétévesek 1300 méteres futamában végig küzdelemben volt a győzelemért, és a kiváló második helyezést szerezte meg.

A fiatal kanca ezen az esős, borongós vasárnap több száz embernek szerzett örömet, hiszen boldog volt a tenyésztő, a tulajdonos, a futtatói klub tagsága és azok családja, ismerősei, sőt boldog volt a fogadók hada, aki bízva a jó bemutatkozásban megjátszotta befutóra vagy hármasbefutóra - és nyert.

Mi pedig azt reméljük, hogy hosszútávon mindenki nyer ezen az ügyön és Nemzeti Összefogás példája ragadós lesz: hamarosan újabb futtatói klubok alakulnak, ami megadhatja a fellendülés első momentumát a most újra formálódó hazai lóversenyzésnek és lóversenyfogadásnak.

Talán ismét elterjed a régi felfogás, hogy a turf nem más, mint vibráló társasági esemény, vidám szabadtéri piknik, izgalmas sport, nemes versengés és kiváló szórakozás.

Az Összefogás Futtatói Klub tagsága legalábbis így gondolja.

(Kép: Kovács Gábor)

Nincsenek megjegyzések: