2007. június 4., hétfő

Pozsony - Turf Gála

A pozsonyi lóversenypálya nem csak a turf tajongóknak nyújt felhőtlen szórakozást (bár gyakran esik az eső), de remek turista látványosság is, ami megér egy kiruccanást. A Magyar Országgyűlés egykori székhelyén nem a Monarchia régi hangulata köszön vissza, hanem a szocreál és a profi lóverseny különös elegye, ahol simán megfér egymás mellett a kalapos-kosztümös dáma és a rövidnadrágos-pólós, kolbászevő tikettvadász.

A szlovákok keveset játszanak, és azt is elég szakszerűtlenül, tehát a gyakorlott fogadó egy aranybányára lelhet, mégha nem is kimeríthetetlenre. Nagy népszerűségnek örvend viszont a tombola, ahol egyebek mellett 5 literes napraforgó olaj, 5 kiló mosópor és színestévé várja a lelkes játékosokat. Bukméker is van a pályán, de sajnos sokszor magányosan árválkodik kis odujában, pedig sokszor jobb odss-okat ad, mint a totalizatőr pillanatnyi kurzusa.

A lovakra azonban nem lehet panasz, hiszen Marian Surda, a Zavodisko Bratislava teljhatalmú ura szokás szerint a környező országok legjobb telivéreit csábította kis szentélyébe. Az öt nemzetközi futamban szokatlanul nagy volt a magyar futtatói érdeklődés: 20 magyar idomítású telivér volt programon. Legjobbjaink közül Brahy, Floryda, Reem Al Fallah, Városbíró, és Gina Maxi jó futásában reménykedtünk.

A lóverseny kiszámíthatalanságának megfelelően az a Pacific Silver tudott győzelmet elérni, akiről a legnagyobb jóindulat mellett is egy jó pénzes helyezést várhattunk. A futam feldolgozása a szlovák kollega feladata, hál Istennek nem nekem kell rajta törni a fejemet. A kis kerületű, pörgős szlovák pálya nem először tréfálja meg a legnagyobb favoritokat! A buki 25-szörös pénzt fizetett, ha valaki megjátszotta nála. A totó 12-szeres tétre, és 174-szeres a befutó. Hármas Pozsonyban nem volt.

Először a történelemben a Magyar Lófersenyfogadást Szervező Kft is szervezett fogadást a futamokra és a Fix.tv élőben adta a versenyeket. Pécsi István és Krebs András példásan látta el feladatát, Steve még egy jutalom fagyit is kapott egyik külföldi kollegájától.

A végső magyar mérleg: egy győzelem (Pacific Silver), egy nagyon értékes második hely (Reem Al Fallah brillírozott a Kriterumban), egy negyedik hely (Star Fury feltámadt a Velka Cenábban) és egy ötödik hely (Des Grieux). Ebben a borzalmasan erős társaságban ez nem rossz eredmény, főleg ha tudjuk, hogy francia, olasz, sőt amerikai pályákon komoly eredményekkel rendelkező telivérek is ott voltak a startnál.

A tombola főnyereményének sorsáról eddig nem kaptam információt.

Nincsenek megjegyzések: