2007. június 12., kedd

Agár Derby Angliában

A múlt hétvégén megkezdődött az angol agarak július 7-ig tartó küzdelemsorozata a Greyhound Derby címért és a 100.000 fontos első díjért. Az agárversenyek, csakúgy mint a telivérek versenyei óriási népszerűségnek örvendenek a britek körében. A harmincas években 70-80 ezer (!) ember tombolta végig a kutyaversenyeket, természetesen közben tetemes összegek forogtak a bukmékereknél.

Angliában nincs olyan ember, aki ne ismerné Mick The Miller nevét, aki 1929/30-ban kétszer is elhódította a Derby-t. Ennél is élénkebben él az emberek emlékezetében Rapid Ranger (2000-2001) és Westmead Hawk (2005-2006) akik igazi médiasztárok a csatornán túl.

Ez utóbbi agár sérüléséből felépülve most is tréningben van és harcba száll a harmadik Derby győzelemért is. Westmead Hawk idén négy futásból egyszer volt első és háromszor második. A 480 méteres Derby távot tavaly 28,44 mp alat tette meg, most futott már 28,34-et is, igaz nem Wimbledonban.

2007. június 4., hétfő

Pozsony - Turf Gála

A pozsonyi lóversenypálya nem csak a turf tajongóknak nyújt felhőtlen szórakozást (bár gyakran esik az eső), de remek turista látványosság is, ami megér egy kiruccanást. A Magyar Országgyűlés egykori székhelyén nem a Monarchia régi hangulata köszön vissza, hanem a szocreál és a profi lóverseny különös elegye, ahol simán megfér egymás mellett a kalapos-kosztümös dáma és a rövidnadrágos-pólós, kolbászevő tikettvadász.

A szlovákok keveset játszanak, és azt is elég szakszerűtlenül, tehát a gyakorlott fogadó egy aranybányára lelhet, mégha nem is kimeríthetetlenre. Nagy népszerűségnek örvend viszont a tombola, ahol egyebek mellett 5 literes napraforgó olaj, 5 kiló mosópor és színestévé várja a lelkes játékosokat. Bukméker is van a pályán, de sajnos sokszor magányosan árválkodik kis odujában, pedig sokszor jobb odss-okat ad, mint a totalizatőr pillanatnyi kurzusa.

A lovakra azonban nem lehet panasz, hiszen Marian Surda, a Zavodisko Bratislava teljhatalmú ura szokás szerint a környező országok legjobb telivéreit csábította kis szentélyébe. Az öt nemzetközi futamban szokatlanul nagy volt a magyar futtatói érdeklődés: 20 magyar idomítású telivér volt programon. Legjobbjaink közül Brahy, Floryda, Reem Al Fallah, Városbíró, és Gina Maxi jó futásában reménykedtünk.

A lóverseny kiszámíthatalanságának megfelelően az a Pacific Silver tudott győzelmet elérni, akiről a legnagyobb jóindulat mellett is egy jó pénzes helyezést várhattunk. A futam feldolgozása a szlovák kollega feladata, hál Istennek nem nekem kell rajta törni a fejemet. A kis kerületű, pörgős szlovák pálya nem először tréfálja meg a legnagyobb favoritokat! A buki 25-szörös pénzt fizetett, ha valaki megjátszotta nála. A totó 12-szeres tétre, és 174-szeres a befutó. Hármas Pozsonyban nem volt.

Először a történelemben a Magyar Lófersenyfogadást Szervező Kft is szervezett fogadást a futamokra és a Fix.tv élőben adta a versenyeket. Pécsi István és Krebs András példásan látta el feladatát, Steve még egy jutalom fagyit is kapott egyik külföldi kollegájától.

A végső magyar mérleg: egy győzelem (Pacific Silver), egy nagyon értékes második hely (Reem Al Fallah brillírozott a Kriterumban), egy negyedik hely (Star Fury feltámadt a Velka Cenábban) és egy ötödik hely (Des Grieux). Ebben a borzalmasan erős társaságban ez nem rossz eredmény, főleg ha tudjuk, hogy francia, olasz, sőt amerikai pályákon komoly eredményekkel rendelkező telivérek is ott voltak a startnál.

A tombola főnyereményének sorsáról eddig nem kaptam információt.

2007. június 2., szombat

Maresca

A Szindikátus istálló mostanában elég híres lett, mégpedig Saldenzar nevű lovuk révén. Ez a sárga telivér végigverte a hároméves társait nem csak idehaza, de most már Ausztriában is, hiszen a Vederemo Rennenben nem lebecsülendő nemzetközi mezőnyt hagyott faképnél, amiről akár a Zi-Zi Labor gyüttes is énekelhetne emlékezetes "Faképnél történő hagyás" c. számában, ha még emlékszik valaki erre az örökzöld opusra.

Örökzöld téma viszont a galoppon a lovak hendikepbeállítási számának változása, abból is leginkább a nyerő lónak járó plusz teher, amit közkeletű néven egyszerűen csak "büntetésnek" hívnak. Természetesen egy győztes lónak nem büntetés, hanem jutalom jár jó versenyzéséért, ami a tulajdonos dolga. A Hendikepper Bizottság feladata viszont, hogy a ló legközelebb nem futhat ugyanazzal a teherrel, hiszen így elég unalmas lenne a lóversenyzés, mert minduntalan ugyanazok a lovak nyernék a versenyeket. Ezt a fogadók, tulajdonosok egyaránt elismerik.

A gyakorlat szerint egy hendikep győzelemért 6 kg jár alapesetben, ami azt jelenti hogy a győzelemért nem kellett a nyerőnek számottévőt javulnia. Így valósul meg az esélykiegyenlítés, vagyis a nyerő ló legközelebb 6 kg többletsúlyt visz a nyeregben, így már nehezebb helyzetbe kerül. Igen ám, de mi van ha győzelme során formajavulást is mutat? Nos, ezzel tovább kell növelni beállítási számát, hiszen a 6 kg csupán a győzelemért járó többlet teher, ha még javul is akkor ez nem elég az esélyek kiegyenlítésére.

És a kulcs szó az esélyek kiegyenlítésén van! Nem lehet mechanikusan 6 kilókat adni, mert akkor könnyen 5-6-7-szeres nyerők válnának egy alacsonyan megkvalifikált lóból (mint pl. Maresca) és ez egy csupán évi 340 futamot rendező versenyüzemben elég visszás lenne. Sok futtatónak elmenne a kedve látván, hogy egy javuló ló ellen nem érdemes starthoz állni. A fogadók sem örülnének az örökös pari favoritoknak.

Maresca harmadik hendikep győzelme után 60-as beállítási számot kapott, ami után megszaporodtak az e-mail címemre érkező levelek a ló túlzott "megbüntetése" miatt. Ezzel nincs semmi baj, a tulajdonosnak joga van megtudni a folyamatokat, hiszen ez nem titok, hanem matematikai törvényszerűség, melyet minden ló esetében kivétel nélkül alkalmazunk.

Maresca 32-es számmal kezdte az évet, ami után nyert zsinórban 3 futamot. Ez 3x6=18 kg alapesetben. E versenyek alatt azonban Maresca javult 12,5 kilót, ami természetesen tovább növeli beállítási számát így 30+18+12,5=60,5 kg az eredmény. Azért lett fél egységgel kevesebb, mert a formajavulásnál az én saját magánszámaimat vettem figyelembe, míg a beállítási szám a háromtagú bizottság hatáskörébe tartozik.

Ennyi. Nem titok, nincs kivétel, nincs kétség. Egy javuló ló egyre kúszik fölfelé a skálán. Mellesleg Maresca legutóbbi versenyében a Törökszentmiklósi Díjban negyedik lett, újabb 10-14 kilót javulva (nehezen feldolgozható futam volt), tehát a 60-as beállítás nem hogy magasnak, de most már alacsonynak tűnik.

2007. május 21., hétfő

Frankly Dancing

A fent nevezett telivér már másodszor altatja el az egész pályát! A 2005-ös Derby előtt arról szóltak a hírek, hogy sokáig laborált, fáj a lába és a becsületért fut. Erre majdnem megnyeri. Ha nincs itt a német Rosenblatt, akkor ő a bombameglepetés. Befutó osztalék 200 Ft-ra: 43.900 Ft Ezután Frankly nagy menetelése kezdődik, amely egészen az "Év lova" címig tart.

Tavaly idehaza nem tud versenyt nyerni, bár a Millenniumi Díjban 80-as formát számoltam neki, amikor második volt. Gina Maxi 7,5 kilós súlyelőnyét kihasználva megverte. Egy évvel később ismét ez a két ló a főszereplő.

A tegnapi Millenniumi Díj előtt Frankly Dancing nem volt tippelt ló. Ismét fájós lábáról adott hírt a zuhanyhíradó, ami a Batthyány-Hunyady Díj-ban mutatott hetedik helye alapján el is hittünk. A start előtti pillanatokban az esetleges tét-osztaléktábla Frankly esetében 17-szeres kurzuson állt, amit mindennek ellenére nagyon furcsállottam. Mondtam is Hegedűs Zsolt kollegámnak, ez bizony rendkívül meglepő: egy "Év lova", a tavalyi ranglistán legmagasabban végző távbíró telivér hogyan kerülhet ki ilyen könnyen a fogadók látóteréből?

Aztán jött Frankly és Kovács Sanyi ámokfutásnak tűnő kezdése, amellyel a totálisan szétszakadó mezőny nem tudott mit kezdeni. Az egyenesben persze ráfutottak, hiszen az öngyilkos tempó egyformán kikészítette a lovakat, de Frankly egyedüliként újítani tudott és nyert! Mögötte Gina Maxi a második, Magambo (outsidernek nem nevezhető) a harmadik. Az osztalék tétre 3.540 Ft, befutó 40.200 (hasonló mint Rosenblattal) és a hármasbefutó minden idők legmagasabbja: 1.295.000 Ft. Mindez a 200 Ft-os alaptétre számítva!

Frankly tud még meglepetést okozni. Ez aztán a meglepetés!

Kolozsvári Grandpierre Emil

Kolozsvári Grandpierre Emil közös nagy kedvencünk Karesz barátommal. A hatvanas évek lengnépszerűbb hazai írója még ma is tud meglepetésekkel szolgálni, hiszen műveiben sokszor örök érvényű igazságokra hívja fel a figyelmet, legfőképpen a férfi-nő kapcsolat rejtelmeit boncolgatva. Egyik kedvencemben, az Árnyak az alagútban c. regényében írja, hogy a rend fogalmát illetően férfi és nő soha nem fog közös nevezőre jutni, hiszen a férfinek az a rend, ha minden a keze ügyében van, míg a nőnek az, ha nincs semmi elöl. Itt aztán leírja, hogy felesége hogyan pakolta el egy nap tízszer a kerti szerszámokat, amikkel éppen a férj dolgozott, csak mert éppen abban a pillanatban nem használta valamelyiket. Hasonló eset minden pár esetében biztosan előfordult már.

Péntek este Karesz egy Kolozsvári G.E. könyet hozott olvasásra: Párbeszéd a sorssal. Még csak az elején tartok, de már érződik a hatvanas évek hamisítatlan hangulata - legalábbis ahogy én e könyvek alapján elképzelem - presszók, kerthelyiségek, elvtársak, Zsófik, Terik és Arankák, két pár debrecenik, korsó sörök, kerületi tanácsok, 1-0-ra végződő rendőr-tűzoltó focimeccsek.

Karesz nem egyedül érkezett, Ákos és Geraldine szintén a vonatról szállt le. Jó ideje nem volt együtt a csapat, így volt mit megbeszélnünk. Karesz továbbra is Genfből irányítja a pénzügyi világot, Ákos a legtitkosabb közép-európai projektek főtanácsadója, míg Geraldine, akit Ákos Peruból "szöktetett meg" a legregényesebb körülmények között, nemrég talált állást, ahol egész nap spanyolul beszélhet.

Az este során egyébként spanyolul, angolul, németül és magyarul folyt a szó, illetve némiképp Vitéz sajátos dialektusa is teret kapott: például "fafa", ami tudvalevőleg innivalót jelent. Pibi, aki éppen Veresegyház nyelvi hagyományaiból írja szakdolgozatát, ezen az estén bővíthette ismereteit.

2007. május 18., péntek

Kincsem Park: pályázat prolongálva

Az Európai Unió legutóbbi figyelmeztetése után, miszerint Magyarországnak fel kell szabadítania sportfogadási piacát, már vélelmezhető volt, hogy ez a Kincsem Park privatizációs pályázatára is hatással lesz. A kormányhatározat szerint a leendő vevőnek ugyanis 10 évre kizárólagosságot biztosítottak volna a bukmékeri fogadások terén, ám ezt most nem tehetik, hiszen rövid időn belül, akárki - ha elég tőkeerős - fogadóirodát nyithat az országban. Most akkor mit is privatizálunk?

Nyilván ott marad a Kincsem Park területe, no meg Alag. S ez az ingatlanbefektetők fantáziáját alighanem jól felizgatja, sportfogadás nélkül is. A lóversenyzés fenntartása elméletben az új tulajdonos feladata lenne, de továbbra sem tisztázott, hogy milyen feltételek mellett. Hány versenynap, hány futam, milyen díjazás, hogy csak a fő kérdéseket mondajam.

A Népszabadság féloldalas cikkben taglalta a héten a privatizáció csúszásának okait. A kormánynak egyébként sürgősen választ kell adnia, miképpen képzeli el, és mikor, a fogadási piac felszabadítását.

2007. május 14., hétfő

Túró Rudi válaszolt

Tamás Gáspár Miklós általam is kifogásolt hvg cikke többekre is sértő megjegyzéseket tartalmazott. Gondolom a lap szerkesztősége számtalan felháborodott levelet kapott, melyek közül, most egyet leközölt. Maga Túró Rudolf válaszolt nagyrabecsült TGM barátunknak. A magát késői szocialistának tartó Rudi nem érti, hogy TGM-nek miért kellett belérúgnia, hiszen nem visel sem csillagot sem sávot, csupán pöttyöket.

Hála Istennek gyermekeink vajmi keveset törődnek a csokibevonatos túrókészítmény körüli közéleti vitával. Ők csak eszik, eszik, eszik számolatlanul. S valljuk be, hogy mi is betolunk néha egyet-kettőt.

2007. május 7., hétfő

Kentucky Derby

Van egy rakás fénykép, de még nem töltöttem le őket. Pedig már régen tettem fel fotókat a blogra. A múlt hét gyorsan elszaladt, főleg, hogy tördelőszerkesztő kollegám ismét távollétével tüntetett, így Csapival ketten csináltuk a lapzártát. Mondjuk nem igen sietett haza a túszdráma miatt.
A szombat a totális lazításé volt, Api többször is megkérdezte, hogy apu, ugye most szabadságon vagy? Annyira szabadságon voltam, hogy még a 2000 Guineas Stakest és a Kentucky Derbyt is elfelejtettem nyomon követni a neten, pedig ugye ezeket az ember még akkor is számontartja, ha nem is fogad rá. Mondjuk az angol klasszikusra nem is nagyan volt érdemes, hiszen 24 közül ki a fene tudja eltalálni a nyerőt, amikor a legtöbb most találkozik először, és ennek meg is lett az eredménye. A favoritok sehol. A Turfban meg sem említettem a későbbi győztest, akire 33-szoros volt a pénz.

Nem mintha a Kentucky Derby egyszerűbb eset volna. Több mint 400 jelentkező közül a legjobb 20 lehetett ott a startnál. Szóval itt sem életbiztosítás a nyerő megtippelése. Itt lovat indítani sem könnyű feladat, sok tulajdonosnak ez is csak az álmok kategóriája. Persze van aki megoldja 1,5 millió dolcsival és vesz egy kész lovat, ami befér a mezőnybe. A többi majd csak alakul valahogy. Street Sense, a nap hőse, viszont nem ilyen. Már tavaly letett valamit az asztalra. Az egyik, ha nem a legjobb kétéves volt Amerikában.
Maga az esemény lázban tartotta fél világot, a helyszínen (Churhill Downs pálya, Louisville) 156 ezer ember tombolta végig a futamot és országosan 118 millió dollárt tettek fel erre az egy versenyre! Ez az egész napi (12 futamos) forgalom 70%-a, s ez mindennél jobban mutatja, a Run for The Roses (futás a rózsákért) hihetetlen népszerűségét.

Pécsi Istvántól tudom, hogy az angol királynő is személyesen tekintette meg a Kentucky Derbyt. Steve érthetően jól értesült, hiszen nemrég a Queen lovát lovagolta. Állítólag 100 évenként egyszer látogat az brit uralkodó az USA-ba, ez tehát egy esedékes év. De hogy pont a Derby napjára esett a vizit ez mindenképpen Erzsébetre vall. Egy jó lóversenyt soha sem hagyna ki.

A futam itt megtekinthető.

2007. április 28., szombat

Csődben Veresegyház?

- Lehet, hogy be vagyok rúgva, de képzeljétek el, hogy Elvis-szel találkoztam! - mondta Krebs András kollegám, amikor beért az irodába. - Csak eggyel? - kérdeztük. A hétvégén ugyanis Királyválasztás lesz a Kincsem Parkban, egy kis amerikai életérzéssel körítve. Hatalmas limuzinok, igazi benzinfaló autócsodák, este pedig motorbőgető-verseny. Ja, mellesleg lóverseny is lesz, ha a lovak nem rémülnek meg a többtucat Elvistől.

A HVG ismét dobott egy nagyot. Most Veresegyházról hozott le egy cikket, amiben azt állítják, hogy csőd szélén a város. Mint a városi Pénzügyi Bizottság tagja, ez tudomásommal egyáltalán nincs így, sőt a könyvizsgáló sem írt ilyet soha beszámolójában. Adósság az van, de kinek nincs? A fecskendőgyár idetelepülése pedig egy alaposan átgondolt, hatóságok által engedélyezett, az uniós szabályoknak megfelelő üzem lesz, ami mellesleg sok iparűzési adót fog fizetni. Pásztor Béla polgármesternek bitosan vannak ellenségei, de a városnak ne legyenek.

Vasárnap Batthyány-Hunyady Díj a galoppon. Bemutatkozik Frankly Dancing, aki 2005-ben az év lova volt, és tavaly is magas formákat futott, igaz Brahy-tól kikapott az évtized versenyében, amikor csupán ketten áltak starthoz. (Match race.) A legjobb kanca, Crimson okozhat neki gondokat, no meg a bomba formában lévő Cinkostárs, ha nem fogja sokallni az 1600 métert. Papíron több lónak is van esélye, de a klasszisok ellen sokszor kevés a súlyelőny, ez a turf egyik örök igazsága.

2007. április 17., kedd

TGM válságban

A magát filozófusnak valló Tamás Gáspár Miklós válságban lehet, az esszéjét a múlt héten leközlő HVG pedig biztosan abban is van, különben nem tenne ilyet. Előre bocsátom, hogy a gazdasági-politikai hetilap lelkes olvasója és előfizetője vagyok, éppen ezért olvastam mély megdöbbenéssel ezt az ócska, zavaros és sokak számára sértő írást. Különben TGM-et eddig értelmes embernek tartottam, több figyelemreméltó és hasznos írását olvastam, de lehet, hogy ezekkel jól álcázza a nála ezek szerint alapjáraton működő totális eszmei ámokfutást.

Érthetetlen számomra, hogy a magát értelmesnek, sőt az átlagnál nagyobb értelmi képességűnek tartó TGM miért védelmezi hat hasábon keresztül Demcsák Zsuzsát, és miért von le ennek a túldimenzionált ügynek a sajtójából mindenféle következtetést a magyar közélet és különösen a politikai jobboldal züllött állapotára vonatkozóan, közben megsértve boldog boldogtalant.

A kristálytiszta eszmefuttatásnak nehezen nevezhető írásban elmondja, szerinte nem is létezik ma jobboldal csak szélsőjobb (!), borzalmas a Túró Rudi, azt táplálékul felhasználni egyenesen gyermekellenesség (!), és még nem találkozott élő emberrel, aki a Magyar Hírlapot olvassa. TGM a "bácsi, néni és baba" szó használatától óva int, hiszen ezzel túlinfantilizáljuk a gyereket, mintegy szellemi törpe szerepébe kényszrítve (!). A Demcsák-ügyet tanulmányozva beretvaéles logikával kikövetkezteti, hogy a konzervatív közvélemény győlöli a szép nőket (na ez aztán már tényleg vicc), a gyögéd anyákat, a magyar nyelvet, a jó stílust, a jóízű ételt (még nagyobb vicc), és az emberi szuverenitás minden formáját (!), viszont csodálja a borászatot, ám közben maga sört iszik, szigorúan dobozból (a legnagyobb vicc).

Természetesen a cikk a hardcore politika "nagyívű és mélyreható" összefüggéseinek feltárása sem marad ki, amit itt nem részleteznék, hátha kiskorúak is olvassák ezt a szerény bejegyzést. A gond itt csak annyi, hogy a mértékadóként és függetlenként aposztrofált HVG teret ad egy ilyen színvonaltalan, haszontalan, súlyosan egyoldalú és közönséges írásnak. Köszönjük, de nem ezért vesszük az újságot.

2007. április 14., szombat

Pécsi Miklós emlékére

Ismét elment egy nagy-nagy lóversenybarát, egy ízig-vérig sportman, egy kiváló mesélő: Pécsi Miklós. Vészesen fogyatkozik ennek a sokat szenvedett sportágnak a tábora, de Miklós - hála Istennek - gondoskodott az utánpótlásról. Egész családja a lovak és a versenyzés imádatában élt, így nem csoda, hogy fiát, Istvánt is ide húzta szíve a Kincsem Parkba, a telivérek hazai szentélyébe, ahol már több, mint egy évtizede szpíkerként dolgozik.

Különösen fájdalmas számunkra Miklós távozása, hiszen múlt nyáron még önfeledten ünnepeltük fia esküvőjét, ahol egész éjszaka lóversenyes anekdotákkal szórakoztatta a hallgatóságot. Nekünk, akik csak hírből hallhatjuk a nagy Imperiál csodálatos teljesítményét, soha vissza nem térő alkalom, ha egy igazi szemtanú mesél a régi felejthetetlen futásokról. Most egy újabb szemtanú hagyott itt bennünket, aki az utolsó pillanatig bízott a hazai galopp sorsának jobbra fordulásában, és a lelkesítés mellett futtatóként áldozatot is hozott a turf zöld gyepének oltárán.

Emlékszem, apósom, Jani bátyám mily örömmel várta unokái érkezését, és milyen sokat jelentett neki betegségében, amikor ölbe vehette a pici Aport. Miklósnak sajnos ez nem adatott meg, hiszen István és Vera most készülnek a családi fészek megalapítására.
65 évesen kénytelen volt elutazni oda, ahová mindannyian tartunk, és kedvenc lovainkal együtt örökre megtérünk.

2007. április 13., péntek

Jönnek a hároméves telivérek

Szamuráj kétszeres meglepetést okozott a vasárnapi galopp napon. Azok után, amit tavaly előadott a startok előtt, még az is kérdéses volt, hogy beáll-e a startgépbe. Most simán beállt, majd végig vezetve megnyerte a Gróf Erdődy Rudolf Emlékversenyt. Mivel ez a futam az első komolyabb a hároméves telivérek Derby-ig tartó nagy menetelésében, érdemes megtanulni Szamuráj nevét. Persze ettől még nem lett Derby favorit, hiszen a táv még csupán 1400 méter volt, ami pont egy kilóméterrel rövidebb, mint a futamok futamában lesz majd.

Reem Al Fallah szintén hároméves, viszont Írországban született és Angliában versenyzett kétévesen. Mivel ott nyeretlen maradt, így a legalacsonyabb kategóriában mutatkozott be a Kincsem Parkban. Könnyedén oldotta meg a feladatot, (a képen Bakos Gábor a nyeregben) később a kancák között villoghat. Kell is neki, hiszen mostani tulajdonosa majdnem 3 millió forintnyi összeget fizetett érte egy árverésen.

A Húsvéti Hendikepben Rubinia győzelmére számítottunk, mivel ennyit elvártunk volna attól a lótól, amely Kétévesek Kritériumát tudott nyerni. Fire of Hell és Should I Win 8-10 hosszal elment vezetni, utóbbi az egyenesben elkészült erejével, viszont Rubinia megindult. A roham azonban nem volt átütő, így csak másodiknak ért oda. Síránkozásra azonban nincs ok, mert a kancák között még számolni kell vele.

Prud szintén hároméves kanca, 1,5 millióért vásárolták Angliában, és Minden megerőltetés nélkül ért haza a nap másik nyeretlen lovaknak kiírt versenyében. Hogy mennyit is tud valójában, legközelebb kiderül, hiszen ennél jóval erősebb társaságban kell bizonyítania.