Most igazából szabadkoznom kéne, hogy jól melléfogtam ezzel az olasz meccsel, és kár volt lebecsülni szegény aranylábú gyerekeinket, de nem teszem. Sőt, igazából örülök neki, hiszen ezzel a lesajnáló bejegyzéssel talán én is hozzájárultam ehhez a váratlan sikerhez, mivel pont azért játszottak így a fiúk, előre eltemetett fiaink, mert mindenki így állt hozzá a dologhoz. Köztük maguk a taljánok is, mert mi mással lehetne magyarázni ezt a vérszegény olasz tili-tolizást a Népstadionban. Nem hiszem, hogy betojtak a magyar katlanban.
Persze az általam eddig kevéssé ismert magyar srácok alaposan megviccelték a kékeket, szó se róla. Apámmal gyakran nyúltunk az ásványvizes pohárhoz örömünkben: örömfoci a pályán, ilyet se láttunk már darab ideje.
Mindenesetre ebből is látszik, hogy érdemes időnként az outsiderre is játszani. Mondjuk nem éppen vasárnap a Kozma Ferenc Emlékversenyben, ahol a favorit Városbíró ellentmondást nem tűrően hazagaloppozott, amivel mellesleg 1,9 millió forintot keresett gazdájának.
A hétvégi Kincsem Díjban azonban már nem lesz ilyen egyszerű a képlet: nem lesz túl nagy mezőny, de nem lesz kimagasló esély sem. Persze Saldenzar újabb fellépése, immár a legjobb stayerek ellen mindenkit lázba hoz.
Ez lesz az utolsó "békebeli" Kincsem Díj? Jövőre jön az új tulajdonos? Ugyan november 30-ig lehet jelentkezni a befektetőknek, de hogy lesz-e egyáltalán győztes, erre még lehet fogadást kötni. Van valakinek egy jó tippje?
A lóversenyzés nemzeti tradíció, társasági esemény, nemes versengés, szubkulturális közeg és vidéket megtartó erőforrás.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sport. Összes bejegyzés megjelenítése

2007. augusztus 28., kedd
2007. február 9., péntek
Riemann-sejtés vagy Kentucky Derby?
R. Nagy Gábor extelepvezető kollegámnak jó a motivációs képesége. Rá tudott venni, arra az első hallásra képtelen ötletnek tűnő dologra, hogy reggel 6-kor találkozzunk az uszodánál. Abban teljesen igaza van, hogy fontos a testedzés, no de az időpontválasztás!
Útban a helyszín felé arra gondoltam, hogy rajtunk kívül talán még néhány lézengő ritter szeli majd a habokat, ám legnagyobb csodálkozásomra minden pályán legalább 5-6-an végezték a frissítő reggeli tempózást.
A medencében persze nem csak úsztunk, dumáltunk is. Említettem, hogy tegnap a Mindentudás Egyetemét hallgattam a rádióban, a megoldatlan matematikai problémákról. A híres Riemann-sejtés például 1859 óta foglalkoztatja a matematikusokat. Ez a tétel a prímszámok előfordulálsának az esélyére állít fel egy függvényt, ám a mai napig nincs bebizonyítva, hogy minden esetben igaz-e. Ma ezt tartják az Első Számú Megoldatlan Problémának a matematikában és a "megfejtőnek" 1 millió dollárt ajánlott fel a Clay Intézet.
Sajnos ezt mi nem oldottuk meg a medencében, viszont úszás után remekül szaunáztunk egyet. Már hazafelé jövet friss fejjel gondolkodtam el rajta, hogy ezt az 1 millió dollárt nem éppen könnyű megszerezni. Rengeteg idő, fáradság és akkor sem biztos, hogy egyáltalán van megoldás a kérdésre. Mennyivel egyszerűbb például megnyerni a Kentucky Derbyt és besöpörni a nyerőnek járó 1 millió dolcsit. Ehhez csak egy jó lovat kell vásárolni valamely telivér árverésen, egy jó trénerhez beadni, s benevezni a USA leghíresebb futamába. Az idén 450 lovat neveztek be a Derbybe, tehát az esély a győzelemre jóval nagyobb, mint a Riemann-sejtés esetében.
Félre tehát a függvénytáblázatokkal és elő az árverési katalógusokkal!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)