Hétfőn a 31. születésnapját ünneplő Milán öcsémet ünnepeltük Edu lakásán. Topi is el tudott jönni, szerencsésen visszailleszkedett UPC-s munkahelyére. Kórházi afférja már a múlté. Apámnál általában a Polar Express megy a tévében Apor kívánságára. Rakottkrumpli volt a menü, természetesen hamar elfogyott. Milán elmesélte, hogy változatlanul a Besito házban lakik, és várja a jobb időt, hogy kerékpárral közlekedhessen. A probléma csupán a Lánchíd utáni alagúttal van. Nem túl egészséges légzőkészülék nélkül általmenni. Javaslatomat, miszerint a várhegyen át is lehet biciklizni, nem fogadta túl nagy lelkesedés. (Vajon miért?)
Ami pedig a nagy magyarokat illeti. Esténként Benedek Elek: nagy magyar férfiak c. könyvét olvasom, amit a múlt század elején írt. Mikes Kelemen, Kőrösi Csoma, Wesselényi, Széchenyi s a többiek. (Érdekes, Kossuth-ról nem írt.) Namármost, az iskolában ezekről a nevekről már tanultuk, ugye? Ez igaz, de az már régen volt. Wesselényi nevéről például mi jut az ember eszébe? Az árvízi hajós, jó esetben, vagy lóversenyes berkekben a Zsibói ménes, és részvétele a hazai futtatások megteremtésében.
Ott van viszont az apja, hiszen a reformkori Wesselényinek volt az is, ugyancsak Miklós és egyszerűen csak Vasembernek hívták. Megostromolta például a szomszéd földesúr kastélyát. Ágyúval lövette. Nem tetszett neki, hogy nem teszik neki az életstílusa. Vadászat, tivornyák, miegymás.
A Vasember egy lányt megszöktetett az apácazárdából. Előtte még sohasem látta, de megígérte bátyjának, hogy feleségül veszi. Úgy is lett. S utána jött 11 gyerek. A tizedik a kis Miklós. A többi nem érte meg a felnőtt kort. Más viszonyok voltak. Különleges életrajzok. Nem tankönyv, hiszen Benedek Elek remekül mesél, mégis kötelező olvasmány.
