2011. július 23., szombat

Indul a Székely Vágta!

A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója után Kovászna Megye Tanácsa, partnerségben Sepsiszentgyörgy Önkormányzatával, valamint Hargita és Maros Megye Tanácsainak támogatásával újabb nagy horderejű rendezvénnyel készül, amely ezúttal nem csak Háromszékre, hanem egész Székelyföldre összpontosít. A budapesti Nemzeti Vágta hivatalos előfutamaként, első alkalommal szervezik meg a Székely Vágtát, amelynek tétje a budapesti versenyen való részvétel, természetesen a három megye hozzájárulásával.

Az első Székely Vágtát július 30-ára tervezik a szervezők, ha az időjárás mégsem kedvezne, július 31-én lesznek a futamok a Maksához tartozó Óriáspince-tetőn. A rendezvényre több ezer érdeklődőt várnak, hiszen a futamok mellett számos más lovas programmal is kedveskednek a szervezők, valamint sor kerül Székelyföld összes székének a bemutatójára is, ahol az adott régió jellegzetességeit ismerhetik meg a résztvevők. Este kulturális programokkal zárul az esemény, ahol Orbán Ferenc Evilági című lemezének bemutatóját, valamint a Komáromi Lovas Színház Honfoglalás című rockoperáját is megtekintheti a nagyérdemű.

2011. július 5., kedd

Derby Koktél Ceremónia 2011

A 89. Magyar Derby napján került sor az új Magyar Derby Koktél bemutatójára a Kincsem Parkban a II. Magyar Derby Koktél Ceremónia keretében. Az esemény díszvendége Dr. Seregi János úr, a Magyar Fejlesztési Bank ügyvezető igazgatója volt.
A képen balról jobbra: Haál Gábor, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatója, Dr. Seregi János, Prof. Dr. Sótonyi Péter, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke, Horváth Zalán a Ceremónia főszervezője, Misky Károly a Magyar Derby Koktél Bizottság elnöke, Kovács Ödön Pejkó a Távoszlop.blog.hu újságírója és Horváth Ferenc Kézelmész, költő.