2011. május 27., péntek

Most érdemes Dózira fogadni!


A legutóbbi túlzottan alacsony odds után, most úgy tűnik, az angol bukmékerek letettek Overdose favorizálásáról. Sőt a június 14-i King's Stand Stakes futamára már 20-szoros pénzt ajánlanak a Budapest Bullet győzelmére. És itt ragadom meg az alkalmat, hogy emlékeztessem magamat Pécsi István barátom jóslatára, hogy a Temple után lesz még hosszabb is Overdose kurzusa Ascot előtt!

A jóslat első része bevált. A második része pedig úgy hangzott: no majd akkor lesz érdemes each-way (tétre-helyre) megjátszani a magyar csodalovat.

No, most itt a lehetőség. Ennél nagyon többet nem valószínű, hogy ajánlanak az angol turfrórák, mert, hogy továbbra is számolnak vele! Ez onnan látszik, hogy az 59 lehetséges induló közül még mindig a 9-dik helyen áll és olyan lovak vannak mögé sorolva, akik a Haydock Parkban előtte végeztek. (Borderlescott 30x, Group Teraphy 25x, Prohibit 25x, Rose Blossom 66x).

2011. május 21., szombat

Overdose favorit, de már nem annyira


A futam napjának délelőttjén, ahogy az várható volt megmozdult a fogadási piac. A bukméker irodák kezdetben csupán kétszeres pénzt kínáltak Dózi győzelmére, mert nyilván nem akarták "olcsón adni" a Budapesti Puskagolyó 16. győzelmét. A fogadók emiatt más esélyeseket kezdet el játszani (Kingsgate Native, Markab, Tangerine Trees, Solo Power) így Overdose kurzusát a bukik elkezdték feljebb tolni, vagyis hosszabbítják az odss-ot.
Közben megjelent Mikóczy Zoltán nyilatkozata a Racing Postban, ahol a tulajdonos óvatosan fogalmaz. Szerinte most nem a győzelem a fontos - bár természetesen nyerni jöttek - hanem az, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy Dózi visszanyerte három évvel ezelőtti formáját és képes a világ elitjében versenyezni. "Nem dől össze a világ, ha ma nem győzünk" -idézi Mikóczy-t a tekintélyes lóveseny szaklap.

Jelen pillanatban a Sportingbet 4-szeres pénzt ajánl a magyar csodaló győzelmére.
Kingsgate Native 5,5, Markab és Tangerine Trees 10, Solo Power 11, Borderlescott 13-as szorzó mellett futhat.


Az egész magyar nemzetet képviseli ma Overdose

"Talán valószínűltenül hangzik de ma fél Magyarország az interneten és a televízión fogja követni a Temple Stakes futamát, ahol Overdose, a "Budapesti Puskagolyó" bemutatkozik Britanniában és megkísérli tovább növelni eddig elért 15 győzelmének számát, amelyet 16 futásból ért el" - adja hírül a tekintélyes The Telegraph című angol napilap.
(fotó: Osztényi Zoltán munkalovas és Dózi)
Az egyik legolvasottabb internetes sport portál, a Sportinglife.com a címoldal fő helyén hozza, hogy "Bite the Bullet", vagyis Dózit nem lesz könnyű megcsípni a mai versenyen! Bár Simon Holt lóverseny szakíró cikkében nagyrészt Overdose pályafutását méltatja, az íráshoz mellékelt fotón mégis Kingsgate Native-et láthatjuk, mint az elemző
favoritját erre a futamra. Overdose 2/1-es odds-át eltúlzottnak tartja, mert szerinte a magyarok büszkesége még soha nem futott ilyen erős társaságban (leszámítva az érvénytelenített francia futamot 2008-ban) és sok tapasztalt, nemzetközi viszonylatban is ismert nagyágyú lesz az ellenfele. Ezt mi is tudjuk...

Az angolok is tudják: Overdose mentette meg a Kincsem Parkot!

Még érdekesebb a The Guardian internetes kiadásában megjelent írás, ahol az olvasók megtudhatják, hogy Magyarország egyetlen lóversenypályáját, a Kincsem Parkot egyenesen Overdose kimagasló szereplése és hírneve mentette meg a bezárástól! A cikk írója úgy fogalmaz, hogy egyes üzleti körök az egykor világhírű magyar lóversenyzés fokozatos és előre megfontolt elsorvasztásán dolgoztak, hogy a kiváló helyszíni adottságokkal rendelkező lóversenypálya eladása ne okozzon társadalmi felháborodást. A híres pesti Ügetőpálya ugyanis erre a sorsra jutott és ma bevásárlóközpont éktelenkedik a helyén. Ezt a számítást húzta keresztül Overdose felbukkanása, aki miatt tömegek zarándokoltak a Kincsem Parkba és fedezték fel újra a lóverseny szépségét!

Természetesen a hazafias érzelmekről is említést tesz a Guardian publicistája, Chris Cook, amikor arról ír, hogy mindenkit Kincsem, a csodakanca 1878-as Goodwood Cup győzelmére emlékeztet Overdose mostani angliai turnéja, ami a mai napig elismerést és büszkeséget jelent a magyarok számára - és nem csak lóversenyes körökben!

Ezek után nem túlzás, ha mi is elfogadjuk a tényt: Overdose ma egész Magyarországot képviseli Nagy-Britanniában és ezt a britek is abszolút így gondolják és számukra ez teljesen természetes hozzáállás! Úgy gondolom van bőven mit tanulnunk az angoloktól sportszeretet és nemzeti büszkeség terén, hiszen soha sem fogom elfelejteni, amikor 2008-ban az Royal Ascot-ról hazaindulva a London Stansted repülőtéren másfél órát csúszott minden gép indulása, mert a pilóták az angol válogatott meccsét nézték és a gépek ablakába kitették ezalatt az angol lobogót!. Amikor pedig végre felszállhattunk a gépre, a pilóta első mondata ez volt: jó hírem van Önök számára. Győztünk!


2011. május 15., vasárnap

A civilizáció ára

"A jogrend által irányított demokratikus társadalom lényegéből adódóan, eleve az egyhangú véleménnyilvánítás hiányáról tesz tanúbizonyságot szinte bármilyen társadalmi kérdésben. A közös ügyekben kötött kompromisszumokban nem elveink feladását, hanem a civilizációért fizetett árat kell látnunk." Alan Greenspan, a FED volt elnöke

---------
Elk. Nokia Email-en

2011. május 2., hétfő

Újabb csodaló a láthatáron!

A RacingUK.com jóvoltából bárki megtekintheti a Qipco 2000 Guineas Stakes futamát, amelyet április 30-án futottak Newmarketben. Nem létfontosságú, de mégis kíváncsi az ember, vajon miről nevezetes a szponzor? Nos, a Qipco nem más mint Katar egyik legnagyobb ingatlanbefektetési és -fejlesztési holding vállalata, ami feltehetőleg a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság előkészítéséből profitál majd egy keveset...

Visszatérve a lóversenybizniszhez, Khalid Adullah szaudi herceg nevét kell említenünk, aki már az 1960-as évek óta hódol a királyok sportjának és Európában, illetve az USA-beli pályákon gyakorlatilag már mindent megnyert, amit lehetett. Legutóbbi sikerlova a tavalyi Epsom Derby-t rekord idővel megnyerő Workforce, ám a herceg a mai napig Dancing Brave-et tartja kedvencének. Ez az amerikai tenyésztésű telivér 1986-ban 3 hosszal nyerte a 2000 Guineast, majd szerencsétlen módon kikapott a Derbyben. Ezután viszont egy csodálatos tripla következett, melynek során az Eclipse Stakes, a King George és az Arc de Triomphe futamaiban mindenkit maga mögé utasított, köztük utóbbiban a Derbyben őt legyőző Shahrastani-t is.

Ennyit a múltról és most jöjjön a jelen. Illetve még egy kicsit időzzünk el 2008. februárjánál, amikor a méltán híres, de most helyhiány miatt nem méltatott Galileo és a kevésbé híres, de később még méltatott Kind utódaként világrajött Frankel, cikkünk tulajdonképpeni főszereplője, csak ezt megtévesztő módon a címben nem helyeztük el.
Frankel első versenyére egészen tavaly augusztus 10-ig kellett várni. A fifikás angol bukmékerek már előre sejthették, hogy itt készül valami, hiszen mindössze 7/4-es oddsz mellett kínálták az újoncot, aki végülis fél hosszal meg is nyerte élete első versenyét Newmarketben. A többi futás részletezésével nem fárasztanánk az olvasót, elég az hozzá, hogy a kétéves pej mén további három versenyét is megnyerte 13, 10 és 2 hosszas különbségekkel, legutóbbi pedig már a Group 1-es Dewhurst Stakes volt.

Idén tehát óriási elvárásokkal indult, amit azóta, ha lehet még tovább tudott fokozni! Április elején könnyű, 4 hosszas melegítés Newburyben (1/4-es kurzusa mutatja félelmetes hírnevét), majd elérkezett az angol Triple Crown első ágát megtestesítő 2000 Guineas Stakes, aminek névadó szponzorát már jól ismerjük.

A Henry Cecil által trenírozott Frankel veretlenként természetesen toronymagas favoritként állt starthoz, de ami utána következett, az bizonyította be, hogy bizony itt egy szuperklasszissal van dolgunk! Az első 400 után a zsoké, Tom Queally úgy ítélte meg, hogy nem érdemes itt sokat teketóriázni, végül is az egyenespályás mérföldes futam felfogható egy hosszabb sprintnek is (sokan valóban annak is tartják) és már több hosszal járt a mezőny előtt. A táv felénél szinte szánalmas volt látni, ahogy az egyébként összetömörödött mezőny kétségbeesetten próbálja utolérni a közben már 10-15 hosszal vezető Frankelt, de itt már szó sem volt üldözésről, csupán a vert sereg külön csatáit figyelhettük meg. A végére az előny 6-ra olvadt, de a látvány így is lenyűgöző volt.

Az angol lóversenycsatorna riporterei szerint hosszú évek óta nem volt ilyen fölényes győzelemre példa, és a hat futása után is veretlen Galileo mén ma Anglia egyik legismertebb "személyisége" lett. A Racing Post 133-ra értékelte ezt a produkcióját, ami szenzációsnak mondható, hiszen az utóbbi időben 130-131-et érdemeltek a Derby győztesek (leszámítva Sea The Stars 138-át, de az máshol érte el).
A fő kérdés tehát adott: Frankel kivételes gyorsasága párosul-e a távbírással?

A Juddmonte Farm, mert hogy Khalid Abdullah herceg saját tenyésztésében született Frankle, már kilencedik alkalommal hozta el a trófeát a verseny 203 éves története során. Az elemzők bizakodásra látnak okot amiatt, hogy a tavalyi champion fedezőmén, a kétszeres Derby győztes Galileo igen jól örökít, hiszen Frankel már a hatodik klasszikus győzelmet szerezte meg a nagytudású apa ivadékai között. A problémát inkább az anyai oldalon látják a pedigré szakértők, hiszen bár Kind féltestvére a 2000 méterig elálló Powerscourtnak, és az anyja is elég jól futkosott hosszúra, de ő maga Danehill csikóként inkább 5-6 furlongon szerepelt jobban.
A Galielo és Danehill kancák keresztezéséből midazonáltal láttunk már Olasz Derby győztest (Cima De Triomphe), Criterium International nyerőt (Roderic O'Connor) és Dewhurst Stakes nyerőt (Teofilo).

A szaudi herceg tehát izgalmas napokat fog átélni a következő időszakban, hiszen Frankel (kinek beceneve egyelőre nincsen, ráadásul a Frankie egy darabig még foglalt lesz) könnyen lehet, hogy nem csak évjárattársait nem engedi oda a trónhoz, de a legendás Dancing Brave nevét is elhalványítja gazdája