2008. június 28., szombat

Élőlánc a Kincsem Park megmentéséért

Vannak, akik nem látják értelmét ilyen fajta kezdeményezésnek.
"Ugyan ki fog két órát kinn aszalódni a napon?"
"Miért pont a Derby előtt kell ezt csinálni?"
"Ha le akarják, akkor el is fogják adni a Kincsem Parkot és vége a lovinak."

Nos, mi akik létrehoztuk az Összefogást és 15 ezren aláírtuk a petíciót nem így gondoljuk.
A 181 éves magyar lóverseny utolsó pesti bázisáról nem mondunk le ilyen könnyen!

Talán lesznek olyanok - és az első visszajelzések alapján nem is kevesen - akik veszik a fáradságot a NAGY ÜGY érdekében és eljönnek két órával a versenynap kezdete előtt, 2008. július 6-án 12:00 órakor a Kincsem Park elé, hogy jelenlétükkel demonstrálják országnak világnak: igenis sok embert érdekel a lóverseny, sokan szertik a lovakat és a szabad levegőt!

És igen, ezzel megpróbálunk elébe menni a dolgoknak. Az MNV Zrt. még nem hozott végső döntést a Kincsem Park sorsát illetően. Ám, ahogy ezt több helyütt nyilatkozták, terveik között szerepel a terület bezárása és értékesítése is. Nos, nekünk ennyi bőven elég és máris borsódzik a hátunk!

181 évvel ezelőtt gróf Széchenyi Istvánnak sem volt könnyű dolga, amikor elindította a lófuttatásokat Magyarországon. Közel tíz évbe telt, amíg a császári udvar engedélyezte a társadalmi és sport eseményt. Féltek, hogy a nagy tömeg esetleg politizálni kezd.

Ma nem a császári udvar "csak" a magyar kormány nehezíti meg a lóversenyzés helyzetét. A Kincsem Park feltételek nélküli privatizációja egyértelműen a pesti turf, a lovi végét jelentené, ezzel semmivé téve egy kulturális örökséget, egy nemzeti hagyományt, a verhetetlen Kincsem és a nagy Imperiál emlékét.

Ez a sportág, ami százezrek szórakozása lehetne, ha ezt megfelelő módon kezelnék, és hagynák a benne részvevőket, a hozzáértőket dolgozni, ha a X. kerületi önkormányzat nem vetne ki 180 milliós "sarcot" az ingatlanra (kiváncsi vagyok melyik sportpályát terheli ekkora adó), ha a lóversenyzés büdzséje megszabadulhatna a felesleges kiadásoktól, a nem versenyzést szolgáló sallangoktól, akkor talán nem lenne veszteséges a lóversenyzés és nem kellene felesleges százmilliárdos hitelekkel életben tartani.

A lóverseny életben tartja magát, ha hagyják élni.