2007. március 26., hétfő

Vesztényi Gábor emlékére

A galopp kapunyitó után Mehraab és Cikázó heroikus küzdelméről a Megnyitó Versenyben vagy Pacific Silver mindenkit meglepő robbanékonyságáról szerettem volna írni, de mégsem tehetem. Ahogy a Kincsem Parkba érkeztem, útban a mázsaház felé éppen azon tűnődtem, mikor látom meg Vesztényi Gábor jellegzetes alakját, ahogy kezében a saját szerkesztésében kiadott Telivér magazin legfrissebb számaival üdvözli a régen láttott ismerősöket. Hiszen mindig ő írta meg, kikkel találkozott az első tavaszi galopp versenynapon, kivel mi történt, ki milyen lovakat vásárolt a télen, és egyáltalán: milyen hangulatban vannak a magyar turf résztvevői, az ownerek, a zsokék, az idomárok és a fogadók.

Vesztényi Gábor évek óta rejtélyes betegségével küzdött, de a munkát soha sem hagyta abba. Héhány hete még felhívott, hogy éppen készülő újságjához küldjem el a tavalyi statisztikákat és a generálhendikep-skálát. Az utóbbi időben egyre ritkábban tudott kijönni a galoppra, és mindannyian láttuk, hogy nincs jó egészségben. A Magyar Turf újságban mindig volt helye egy-egy írásának, hiszen a telivértenyésztés legnagyobb hazai ismerőjeként az Ő joga és tiszte volt a kiemelt versenyek nyerőinek bemutatása, a pedigrék ismertetése.

Vesztényi Gábor 2007. március 25-én már nem indulhatott el a kapunyitóra. Ennek a napnak a reggelén átköltözött az örök galoppmezőkre.