2007. január 28., vasárnap

A diétázó bírók többet dolgoznak

A nagy havazás miatt Emil és Judit fontolóra vette, hogy mégsem vágnak neki a Tatabánya-Veresegyház útnak. Végül mégiscsak befutott az autójuk, pedig közben Szlovákiát is megjárták. Hiába no, az EU-ban már nincsenek határok.
Emilnek éppen olyan diétás napja volt, hogy nem ehetett húst, édességet, csak burgonyát. Érdekes módon a pezsgő és a vörösbor nem volt a tiltólistán. Jó kis diéta.
Az idő annyira pocsék volt, hogy sétálásról szó sem lehetett, így felugrottunk a netre. Emil a birosagok.hu portálra evezett, ahol tanulságos statisztikákat lehet találni. Mint bírósági elnök Emil munkaidejének egy jó részét a bírók munkájának nyomon követése teszi ki, és már többször elmondta, bizony nincs lazsálás, mert a normát teljesíteni kell. A közvélemény viszont úgy tudja, hogy egy átlagos polgári per több évig húzódik. A számok azonban mást mutatnak.

2006. I. félévében a helyi bíróságok 84 ezer perben hoztak ítéletet, ebből 73 ezer ügy egy éven belül fejeződött be. Ez 87%-os arány. Nyilvánvaló, hogy a korszerű diétát követő bírák munkateljesítménye növekszik. Mostanában pedig nagy boomja van a különböző táplálkozási reformoknak. Az is nyilvánvaló, hogy rossz sajtója van az igazságszolgáltatásnak, mert csak az elhúzódó ügyekről hallani, pedig a háttérben pörgetik a pereket.

Judittal kapcsolatban meg az derült ki, hogy egymástól függetlenül mindketten tudtunk egy titokról. Ez már magában is ugye paradoxon. A Veresegyházra telepedni készülő Beckton Dickinson fecskendőgyár hazai gardírozásában Judit is résztvett. A nagy titok már az interneten is fenn van, miszerint már folyik is a környezetvédelmi hatósági eljárás. Erről a beruházásról tárgyaltunk múltkor a pénzügyi bizottságban is.

Ma éjjelre ismét vihart jósoltak. Ideje leköltözni a földszintre. Jó éjt.