7 év

Azt mondják a hetedik év a kritikus. Ez most jön, vagy már túl vagyunk rajta? Annyi biztos, hogy hét éve fogadtunk örök hűséget egymásnak Anyatigrissel, vagyis az én Editemmel.
Hét éve vége lett boldugult úrfikoromnak (Krúdy után szabadon) és a pesti forgatag helyett a vidéki nyugalom lett a családi fészek színtere. Persze a nyugalom viszonylagos, hiszen a lurkók gondoskodnak róla, hogy ne puhuljak el a túzott semmittevésben :))
A múlt héten a családot lefurikáztam Komoróba, így néhány nap "szabadság" köszöntött rám. Természetesen ahogy ilyenkor illik, egy jó pesti kávéházban kerestem menedéket, de mondhatom, szinte úgy éreztem magam, mint Lord Emsworth a Woodehouse regényben, amikor a vidéki kastélyának védelme nélkül Londonba veti a sors. Jó, jó ez a nagyváros, de itt lakni? Ezt már szinte elképzelni is lehetetlen.
Feleségem megtanított szeretni a kertet, gereblyézni, füvetnyírni, s egyéb férfiszívnek kedves házkörüli teendő is lassan hobbymmá vált. Bár szerinte az egész kertből csak a bográcsozó hely érdekel tulajdonképpen, és ebben van is valami.
Tavaly Edit készítette el például a házszámtáblánkat is, gondosan felsorolva mindannyiónkat. Az ötödik név, Vitéz fiam után azonban egy vesszőt rakott, s ezt én rögtön kiszúrtam.
- Vajon mire célzol ezzel édesem? - kérdeztem, nyilván sejtve a választ.
- Hát, sosem lehet azt tudni... - hagzott a sejtelmes felelet.

Bizony, bizony, messze van már a 10 év előtti Aurora koncert, ahol először figyeltem fel erre a szemrevaló vidéki menyecskére! Ki gondolta volna, hogy együtt fogunk dinasztiát (vagy egész nemzetséget ?) alapítani...